Stylist vagy stílustanácsadó? Mindkettőt végzem immár 14 éve, így leginkább „személyi stylist”-ként hivatkozom magamra, hiszen a hagyományos stílustanácsadás mellett nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy:
A nevem Botyánszky Szilvia. Célom megmutatni Neked, hogyan hozhatod ki külsődből a maximumot és hogyan teremtheted meg kívül-belül azt a harmóniát, melyen keresztül megvalósíthatod vágyaidat. A stílustanácsadás során a személyi stylist, vagy stílustanácsadó valamelyest “pszichológusává” is válik a másik embernek, hiszen az önismeret és lelki hangoltság ösvényén lépkedünk, amikor az egyénhez illő ruházat és smink kerül elemzéseink középpontjába.
Emellett család- és rendszerállítóként végeztem a budapesti Hellinger Intézetben 2010-ben, havonta többször tartok csoportos családállításokat. Önismereti asztrológiát tanultam Paksi Zoltánnál, ami nagy segítségemre van a személyes tanácsadások során. A magánembereknek tartott stílustanácsadó munka mellett divatbemutatókon, rendezvényeken, fotózásokon dolgozom mint stylist, továbbá rendszeresen tartok női csoportoknak gyakorlati képzést az öltözködésről. Tinédzserkorom óta tanulmányozom, figyelemmel követem a divat világát, külföldi utazásaim alkalmával pedig alaposan tanulmányozom és rendszerbe szedem az adott ország öltözködési szokásait, hogy stílustanácsadó munkám még teljesebb és színesebb lehessen.
A stílustanácsadás nemcsak a külső adottságainkat érintő, tényszerű felsorolás vagy futószalagon történő szaktanácsadás. E területen az EGYÉN éppoly fontos, mint a Lélek, melyet egy friss, vonzó külső képes felemelni, energetizálni, formálni és új célokkal feltölteni. A személyi stylist feladata, hogy a hozzá fordulóra ráhangolódva, annak igényeit maximálisan figyelembe véve alakítson ki minél tökéletesebb külső megjelenést. Mint személyi stylist, 14. éve foglalkozom stílustanácsadással, főként a legnehezebbnek tartott területen: az „átlagemberek” számára. Itt nem topmodellekkel, tökéletes testalkattal, sugárzó fiatalsággal találkozom, hanem gyakran olyan kihívásokkal, melyek tényleg nyomasztják a hozzám fordulókat – de mindenre találunk kiváló megoldásokat! 🙂
Az ember hogyan is írhatná le önmagát egyetlen szóval, hogyan határozhatnánk meg stílusát mindössze egy jelzővel?… Bármely domináns oldalunkat megmutathatjuk a világnak, s környezetünk érzékelni fogja: izgalmas egyéniség vagyunk, aki nem fél őszintén, magabiztosan vállalni önmagát! Mint stílustanácsadó, segíteni tudok abban is, hogy a lelked mélyén rejlő akár több hangsúlyos személyiségjegyedet az öltözködésben is kifejezésre juttassuk.
Az általam vezetett stylist tanácsadások során lehetőség van arra, hogy az egyéni születési horoszkópot felhasználva tervezzem meg a stílusod és alap ruhatárad. (2004. óta foglalkozom önismereti asztrológiával.) Természetesen ez igény szerint választható vagy el is hagyható, csakis egyeztetés kérdése.
Várlak szeretettel!
Botyánszky Szilvia
Stílustanácsadó, személyi stylist
Adószám: 66530989113
Nyilvántartási szám: 35740683
Cím: Budapest, Kálvin tér 4.